Megszokott heti egy falovaglásunktól eltérően, a héten beiktattunk egy bónuszküldetést. Történt ugyanis múlt héten, hogy Édesapámmal a kedvenc olasz vendéglőnkben ettünk a József nádor téren, - mindenkinek csak ajánlani tudom - és Alessandrónak, a Chefnek, Apukám beszámolt az újdonsült gasztronómiai küldetésünkről. Alessandrónak több se kellett, rögtön mondta, hogy csinál Ő hamburgert, ha előre szólunk. Rögtön kaptunk az alkalmon, meg is beszéltük, hogy egy hét múlva eljövünk.
Mivel ide betérve nem kapsz hamburgert, ezért csak versenyen kívüli beszámolót adunk az itt történtekről.
Betérve Attila, a pincér, mint mindig, nagyon kedvesen fogadott bennünket, és megcsinálta a négy isteni narancslevet. Ez után kijött a Mester a konyhából és ismertette a menüt. Elsőnek egy kis paradicsomleves némi cukkínivel megspékelve, majd utána a 300 gramm húsból készült mestermű.
Nem kellett sokat várni, és Attila hozta is a leveseket, amik egy kis Olaszországot varázsoltak az asztalra. Igazi könnyed nyárias íz. Jóízűen elfogyasztottuk a nedűt, majd epekedve vártuk, hogy mi következik. Édesapám szavaival élve, az olaszok a spagetti westernt is eléggé magas színvonalon űzték, miért pont a hamburgerhez ne értenének.
Alessandro nem is hazudtolta meg magát. Olyan termékkel állt elő, amin látszódott, hogy nem éppen futószalagon készült. Négy gyönyörű hamburger. Mindegyik friss zsemlében, egy-egy gyönyörű húspogácsa mindegyik húspogácsán, egy-egy tükörtojás. Magassága pont jó, még Idike is simán tudta enni. Mert bizony ettük, és elolvadtunk. A húspogácsa szétolvadt a szánkban, de mint az M&Ms, csak a szádban olvad, nem a kezedben. Az íze fenséges, enyhén fűszerezett, de a hús íze dominál. A tükörtojás meg egészen különlegesen megbolondítja az egészet. Ha esetleg a hús nem lett volna elég, a Maestro mellé dobott néhány rántott csirke csíkot. Ahogy ettük, egyáltalán nem esett szét, nagyon egyben volt. Nem szaporítom tovább a szót, a hambi szerintem űberelhetetlen remekműre sikeredett. Ahogy négyünk tekintetére emlékszem, a többiek is hasonlóképpen éreztek.
Nem mintha sok hely maradt volna desszertnek, de muszáj volt egy kis tiramisut raknunk a hambik tetejére. Krisz bánhatja, hogy hadilábon áll a kávéval, mert Idike szerint az egyik legkomolyabb tiramisu volt, amit valaha evett. Azért Krisz sem maradt ”éhesen”, mert Alessandrónál olyan nem lehet, kapott egy szép gyümölcstálat.
Végül bucira ettük magunkat, és egy különleges élménnyel lettünk gazdagabbak. Azt kell mondjam, fel lett adva a lecke. Kaptunk egy bemutatót, hogy hogyan kell hamburgert csinálni. Megkaptuk az etalont, hogy mihez mérjük a további versenyzőket.
Krisz rigolyái:
Sanyi bácsi hamburgere valóban a kézművesipar remeke. De nem csak a remek érzékkel megválasztott ízharmónia érdemel dicsérő szavakat, hanem az - a szinte csak olasz éttermekben tapasztalható, és felettébb megtisztelő - élmény, amikor a séf maga jön ki üdvözölni a vendégeket, s kérdezi meg az étel elfogyasztása közbe, és után, hogy mindennel elégedettek vagyunk-e. Ámbátor ez itt a "Krisz rigolyái" névre keresztelt szösszenet, ezért a kritika hangján is koppan a klaviatúra - amely már inkább csak szőrszálhasogatás; de mi mégiscsak a tökéleteset keressük - nekem bizony egy kis sajt még jól esett volna az itáliai műremekbe. De ennyi és egy szóval se tudnék több negatívumot említeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése